Ez bizony egy fájó téma. A gazdi nehezen engedi el kiskedvencét. Éppen ezért az orvosok is csak akkor hozakodnak elő az elaltatás ötletével, ha az állat gyógyíthatatlan betegségben szenved, amely akadályozza őt a mindennapi tevékenységeiben (fájdalmat okoz, rokkantságot, stb).

Ilyenkor nem tehetünk mást, minthogy megértjük, elfogadjuk. Tudnunk kell, hogy szeretett cicánk számára ez a legjobb már: ha megszűnik a fájdalom. Nehéz beletörődni, elfogadni. Az ember folyton csak a kibúvókat, az újabb gyógymódokat kergeti. De ha már nincs tovább, bele kell törődnünk a legrosszabba.

Az állatorvosoknak van egy erre a célra kifejlesztett szerük, amivel átsegítik a másvilágra a nagyon beteg állatokat.

A lényeg, hogy az emberséges állatorvos két injekciót ad be ilyenkor. Először elbódítja, mintha műtétre készülne. Csak ezután adja be a végleges elaltatáshoz szükséges injekciót: ez megbénítja a légzést, s az állat szépen elalszik. Nem érez semmit. Csendben, békében megy el. De ha csak az utóbbit kapja meg, könnyen lehet, hogy az utolsó emléke, a fulladás fájdalmas, borzalmas lehet.

Legyünk ott a cicánkkal az utolsó percekben! Beszéljünk hozzá! Meséljük el neki, mi vár rá, hogy jobb lesz neki, megszabadulhat a szenvedéseitől! Sose hagyjuk őt egyedül, az utolsó másodpercig érezze, hogy szeretjük, hogy törődünk vele.

És biztonságban fogja érezni magát, ha eljön az idő. Ez az, amit minden állat megérdemel.

S